Dr Zádor Csabáné (szül: Nemes Orsolya Sarolta) vagyok, debreceni természetgyógyász – reflexológus. Több mint 30 éve dolgozom az egészségügy területén. Debrecenben a Gyergyó utca 3. szám alatti rendelőmben természetes gyógymódok segítségével testi és lelki betegségeinek kezeléséhez nyújtok segítséget.
Jó érzéssel tölt el, hogy azt mondhatom, a munkám, egyben a hivatásom is. Az elmúlt három évtizedben a gyógyítás több területén szereztem szakmai gyakorlatot. Pályakezdőként a debreceni Kenézy Gyula Kórház Rendelőintézetében dolgoztam asszisztensként: orthopédiai, rheumatológiai és ideggyógyászati szakrendeléseken. Később a Kenézy Kórházban ápolónőként segíthettem belgyógyászati, sebészeti és gyermekgyógyászati osztályokon. Majd tovább képeztem addigi tudásom, laboránsi végzettséget szereztem. Gyakorlati időmet a Közegészségügyi – Járványügyi Állomás mikrobiológiai részlegén és a Kenézy Gyula Kórház központi laboratóriumában töltöttem. Utána a DOTE Szülészeti – Nőgyógyászati Klinika Genetikai laboratóriumában dolgoztam, ahol hét évig kromoszóma analízist végeztem.
Sok éven keresztül megtapasztalhattam a gyógyítás örömét és felelősségét, de a testi tünetek és betegségek mellett nem tudtam megfelelő mértékben foglalkozni a segítségre váró embertársaim lelkével és érzéseivel. A természetgyógyászat adta meg számomra ezt a lehetőséget. A 20 év alatt megszerzett alapok megtartásával és egy más szemlélettel elkezdtem ismét tanulni.
2005. óta reflexológusként ötvözöm a hagyományos orvoslásban tanultakat a több évezrede működő természetes gyógymódokkal, amelyek arra hivatottak, hogy beindítsák a szervezetben az öngyógyító mechanizmust, ezzel megteremtve a teljes gyógyulást. A legfőbb célom, megtalálni a módját a test, a lélek és a szellem harmóniájának megteremtésére. Ez a holisztikus szemlélet alapja, az egészséghez vezető út alappillére.
Mindenkinek jó egészséget kívánok! Dr Zádor Csabáné
Egészségügyi és Alternatív gyógyászati végzettségeim:
1981-1983: Dienes László Egészségügyi Szakiskola
Képzési szak: Általános ápolói-asszisztensi
Szakmai gyakorlatok: Hajdú-Bihar Megyei Tanács Kórház-Rendelőintézet.
Belgyógyászati, Rendelőintézeti, Általános Sebészeti,
Gyermekgyógyászati osztályokon.
1988-1990: Dienes László Egészségügyi Szakiskola
Képzési szak: Általános laboratóriumi asszisztens
Szakmai gyakorlatok: DOTE Szülészeti – Nőgyógyászati Klinika Genetikai
Laboratóriuma, Közegészségügyi – Járványügyi Állomás Laboratóriuma
(Mikrobiológia), Dr. Kenézy Gy. Kórház Központi Laboratóriuma
2004-2005: Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet
Általános természetgyógyászat, Reflexológia
Szakképesítés: Reflexológus.
2005 : TOUCH FOR HEALTH I – Kineziológiai tanfolyam.
2006 : Magyar Természetgyógyászok Szövetsége – Voll – elektroakupunktúrás tanfolyam.
2009 : Szintézis Szabadegyetem integrált pszichológiai és parapszichológiai akkredidált PSZI-MODUL képzés
2010: Hormonegyensúly Tanácsadó képzés
2007-2012: Tan Kapuja Buddhista Egyház Asztrológiai végzettség
2012: Integratív Pszichoterápiás Egyesület Fejlődéslélektan és pszichopathológia képzés




